Októberben felfelé mozdult a használtautó-piac

Év végére akár megdőlhet a tavalyi rekord is

Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a hazai használtautó-piac: a DataHouse előzetes adatai szerint 73 700 személygépkocsi cserélt gazdát az elmúlt hónapban, ami 8,1 százalékkal haladja meg a tavaly októberi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló időszakának adataitól, júliustól a piac már felülteljesítő volt 2022 azonos időszakához képest, így megnőtt az esélye a tavalyi csúcs meghaladásának is.

„Egyelőre korai trendfordulóról beszélni, hiszen korábban is rendszeresen előfordult, hogy egy-egy hónap számottevő, egyszeri forgalomnövekedést produkált – hűti a várakozásokat Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A piacon továbbra is jelen vannak olyan, a keresletet visszafogó tényezők, mint a lakosság jövedelmi helyzete, a csak lassan csökkenő kamatkörnyezet, illetve az újautó-piac továbbra is visszafogott teljesítménye. Azonban mivel az előző év utolsó két hónapjában igen visszafogott volt a piac forgalma, amennyiben idén nem lesz újabb visszaesés, az idei átírások száma néhány ezerrel akár meg is haladhatja a tavaly beállított 825 ezres rekordértéket.

Annak magyarázata, hogy a viszonylag gyenge kereslet mellett hogyan tud a használtautó-piac évről évre újabb rekordforgalmat produkálni, a forgalomban lévő személyautók folyamatosan, évente átlagosan 120 ezerrel növekvő számában keresendő. 2023 végére már mintegy 4,2 millió személyautó lesz forgalomban, csaknem 600 ezerrel több, mint 2018 végén.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 22 százalék volt az aránya az első tíz hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (5,3%), a Ford Focus (2,8%) és a Volkswagen Golf (2,7%). A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (4,4%) vezeti, amelyet az Opel Corsa (2,1%) és a Volkswagen Polo (1,6%) követnek. A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal (2,6%), a Skoda Octaviával (2,4%) és a BMW 3-as szériával (2,3%) képviselteti magát (ez utóbbi két modell tavalyhoz képest helyet cserélt a gyakorisági listán.)

Miközben a használtautó-piacon 2023 első tíz hónapjában gazdát cserélő 689 900 személyautó mennyisége 1,6 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 701 000-es értéktől, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 89 300 darab volt, ami 18 százalékkal múlja alul az egy évvel korábban mért 108 900-as értéket.

Háttér-információ:

A 2017 májusában indult JóAutók.hu Magyarország első ellenőrzött használtautó piactere. Az oldal célja, hogy a tisztességesen működő kereskedők kínálatát összekapcsolja azokkal a biztonságorientált vásárlókkal, akik szeretnék elkerülni a használtautó-vásárlás során felmerülő buktatókat.

A JóAutók.hu kínálatában szereplő valamennyi autó dokumentumai ellenőrzésen esnek át, emellett az oldalon azok a hirdetések kapnak kiemelt pozíciót, melyekhez megfelelő mennyiségű dokumentáció áll rendelkezésre. Az oldalon minden kereskedő csak előszűrést követően jelenhet meg, amely a céges és szakmai háttér mellett az autóállomány minőségére, valamint a vásárlói visszajelzésekre is kiterjed.

Ajánlott cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.