Állapotfelmérési pontok alkatrészcsoportonként

BIZTONSÁGOT BEFOLYÁSOLÓ ALKATRÉSZEK ÁLLAPOTA

Utascella és gyűrődő zónák

Mit és hogyan vizsgáltunk az utascella és gyűrődő zónák kapcsán:

A festékvastagságmérést minden karosszériaelemen több ponton (nem csak a közepén!) elvégeztük a korábbi balesetek nyomai után kutatva, a szélekre különösen koncentrálva

Különös figyelmet fordítottunk a karosszériaelemek azon helyeire, amelyek az esetleges javítási folyamat során nehezen elérhetők a javítók számára

A motortér irányából ellenőriztük a nyúlványokat, doblemez belső oldalát, motortartó bakok állapotát (amennyiben láthatók)

Első kerékjárati doblemeznél ellenőriztük a szigetelés esetleges hibáit, hiányát, patentok meglétét, vagy esetleges pótlásukat lemezcsavarral

Első kerék mellett az autó alá nézve előre felé vizsgáltuk a motorburkolat állapotát (megvan-e, nem sérült-e), illetve hátrafelé haladva a padlólemez, szigetelések, küszöbök állapotát

Hátsó doblemezt a csomagtér felől ellenőriztük, a fenéklemezt pedig a pótkerék takaró megemelésével

Megjegyzés: amennyiben a festékvastagság mérés során eltérések tapasztalhatók, de a szerkezeti elemeken (küszöbökön, doblemezeken, fenéklemezen, nyúlványokon) sérülések nyomai nem láthatók, az leggyakrabban felületi horzsolás, karcolás javítására utal

Futómű

Mit és hogyan vizsgáltunk a futómű kapcsán:

Motortér irányából vizsgáltuk a féltengely, a belső gumiharangok és a lökésgátló állapotát

Kitekert kormányzott kerekek mellett a kerékjárati dob irányából ellenőriztük a gömbfej, a trapéz, a féltengely külső gumiharangok állapotát

A lökésgátlókra külön figyelmet fordítottunk, mert ott különösen lényeges, hogy folyik-e az olaj, nem törött-e a rugó

Elvégeztük a lökésgátlók fizikai tesztelését a karosszéria függőleges terhelésével

Hátsó futómű esetében a gátlók és a rugók állapotát a nem kormányzott kerekeken is vizsgáltuk

A futóműnél az esetleges kotyogást a próbaút során a megfelelő kormánymozdulatok és útviszonyok kihasználásával ellenőriztük (a hallható hangokat meg kell tudni különböztetni a kormánymű esetleges hanghatásaitól)

Kormánymű

Mit és hogyan vizsgáltunk a kormánymű kapcsán:

A motortér felől a kormánymű központi részét ellenőriztük: olajszivárgást, kopásnyomokat kerestünk

Kitekert kormányzott kerék esetén a kerékjárati dob irányából ellenőriztük az összekötő rudakat, kopás, sérülés után kutattunk

A kormányműnél az esetleges kotyogást a próbaút során a megfelelő kormánymozdulatok és útviszonyok kihasználásával ellenőriztük (a hallható hangokat meg kell tudni különböztetni a futómű (gömbfej) esetleges hanghatásaitól)

Megjegyzés: az autók próbaköre az esetek többségében lakott területen belül, limitált sebességen történik, ezért a magasabb sebességi tartományokban történő terhelés alatti használatot, illetve az autópályán történő nagy sebességű viselkedést jelen átvizsgálás keretében nem tudtuk ellenőrizni

Fékrendszer

Mit és hogyan vizsgáltunk a fékrendszer kapcsán:

Kitekert kormányzott kerekek mellett ellenőriztük a fékcsövek, fékkábelek, féknyereg állapotát, illetve a féktárcsa belső oldalát

Féktárcsa esetében a felületi korrózió általában csak a használat hiányát jelzi, de a vállas, illetve barázdált féktárcsa tényleges rendellenesség

Féktárcsák külső oldalának állapotát alufelni esetén szemrevételezéssel ellenőriztük

Lemezfelni esetén zseblámpa + toll / csavarhúzó segítségével kerestük az esetleges vállakat, barázdákat

Fékbetétek állapotát elől-hátul ellenőriztük

Fékfolyadék állapotát álló helyzetben szemrevételezéssel ellenőriztük (megfelelően világos, áttetsző, finom olajszerű, nem tapasztalható elvizesedés)

Próbakör előtt álló helyzetben teszteltük a fékpedál reakcióit (kemény, vagy lassan besüllyedő) próbakör alatt pedig a fékrendszer működését és hatásfokát

Megjegyzés: az autók próbaköre az esetek többségében lakott területen belül, limitált sebességen történik, ezért a magasabb sebességi tartományokban történő terhelés alatti használatot, illetve az autópályán történő nagy sebességű viselkedést jelen állapotfelmérés keretében nem tudtuk ellenőrizni.

Gumiabroncsok

Mit és hogyan vizsgáltunk a gumiabroncsok kapcsán:

A gumiabroncsok esetében a szerkezet korát ellenőriztük legelőször (DOT szám)

Ezután ellenőriztük a futófelület állapotát, és tételesen megmértük a barázdák mélységét

Végül látható sérüléseket, külsérelmi nyomokat kerestünk az összes gumiabroncson

ÁLTALÁNOS MŰSZAKI ALKATRÉSZEK ÁLLAPOTA

Motor

Mit és hogyan vizsgáltunk a motor kapcsán:

Ellenőriztük az összes folyadékot (olaj, kiegyenlítő tartály, hűtőfolyadék), megvizsgáltuk, hogy megvan-e a megfelelő szint, viszkozitás, minőség

Megvizsgáltuk, van-e szemmel látható vízszivárgás a vízpumpánál, vezérlésnél, kiegyenlítő tartálynál, termosztátnál, vízcsöveknél

Van-e olajszivárgás bárhol a motortérben, láthatóak-e korábbi olajfolyás nyomok, illetve az alsó motorvédő burkolaton látható-e megállt olajsár

Ellenőriztük, hogy indítás után az olaj „felkapása” rendben megtörténik-e, szelepek kelepelnek-e, vagy gyorsan beolajozódnak

Üzemmeleg állapotban megfelelő-e a hűtőkör tömítettsége, működik-e a termosztát, bekapcsol-e rendben a hűtőventilátor (dízel esetén hideg időben ezt menet közben vizsgáltuk)

Üzemmeleg állapotban nem nyomja-e vissza a nyomás a kiegyenlítőtartályba a vizet, vagy nem tűnik-e el a víz a kiegyenlítő tartályból

Próbakör alatt a motorteljesítmény megfelelő-e

Hajtás

Mit és hogyan vizsgáltunk a hajtás kapcsán:

Az autó alá fekve ellenőriztük a kipufogó rendszer, a dob / dobok állapotát

Vizsgáltuk az esetleges 4X4-es meghajtás állapotát (kardántengely általában nincs burkolva, csak a tartóelemek által)

Esetleges olajfolyásokat, szivárgásokat, illetve régebbi olajfolyás nyomokat kerestünk

Próbakör előtt a kuplungot álló helyzetben teszteltük, majd szintén álló helyzetben minden fokozatot leváltottunk

Próbakör alatt teszteltük a kuplung fogáspontját (alacsonyan vagy magasan fog-e), illetve általános működését (akadálymentesen fog-e, dadog-e, ugrik-e, zörög-e)

Megjegyzés: az autók próbaköre az esetek többségében lakott területen belüli limitált sebességű tesztkörre korlátozódik, így a magasabb sebességi fokozatok terhelés alatti kapcsolását jelen állapotfelmérés során nem tudtuk ellenőrizni.

Elektromos berendezések

Mit és hogyan vizsgáltunk az elektromos berendezések kapcsán:

Önindító és akkumulátor állapotát az autó beindításánál vizsgáltuk (megfelelően hajtja-e meg az önindítót az akksi, önindító könnyen indítja-e a motort)

A beltéri elektromos berendezések működését és vezérlését, illetve a klíma esetében annak hatásfokát tételesen ellenőriztük

Kiemelten ügyeltünk az elektromos ablakok, tükör, ülésfűtés, kormányfűtés, beltér világítások állapotára, és az első / hátsó ablaktörlők működésére

A gyakori hibapontokat külön lista alapján ellenőriztük: kormányvezérlők, elektromos napfénytető, műszerfalfények, gombvilágítások

A médiát és a navigációt külön körben ellenőriztük, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy az ezt használó márkáknál megvan-e a térképkártya a kesztyűtartóban található tartóban

Amennyiben az autó rendelkezett vele, elvégeztük az elektromos csomagtérajtó-nyitó ellenőrzését

Világítás

Mit és hogyan vizsgáltunk a világítás kapcsán:

Világító és fényjelző testek mindegyikét ellenőriztük: fényszórók, irányjelzők, hátsólámpák, ködfényszórók, rendszámvilágító lámpák

Általános állapotukat álló helyzetben, gyújtás nélkül vizsgáltuk, és a következő elváltozásokat kerestük: karcosak-e, repedtek-e, horzsoltak-e, kavicssérültek-e, mattultak-e

A világító és fényjelző testek működésének, hatásfokának, vezérlésének ellenőrzését beindított állapotban végeztük

Szélvédők, üvegek

Mit és hogyan vizsgáltunk a szélvédők, üvegek kapcsán:

Első szélvédő állapotát aprólékosan ellenőriztük az alábbi elváltozásokra koncentrálva: aprókavicsos-e, kavicsos-e, karcos-e, repedt-e (utóbbi azonnal javítandó)

Ellenőriztük, hogy az eltérés látótérben van-e (azonnal javítandó)

Ha látótéren kívül van, annak javítása nem kötelező, de megfontolandó a későbbi problémák elkerülése érdekében (egy kavicsfelverődés a javítás hiányában tovább repedhet a látótérbe)

Oldalsó üvegeken és hátsó szélvédőn leginkább karcokat kerestünk, a kavicsfelverődés és repedés itt nem jellemző

Hibakód kiolvasás

Mit és hogyan vizsgáltunk a hibakódok kapcsán:

A próbaút után rákötöttük az autóra a hibakód kiolvasót

A hibakódkiolvasó gombnyomásra megmutatta, van-e tárolt (azaz nem ideiglenes) hibakód az autó szoftverében (ilyen lehet a részecskeszűrő, injektor, katalizátor, stb. hibájára utaló hibakód).

A tárolt hibakódok kitörlésére nincs lehetőség, az ideiglenes hibakódokat, ha voltak (lemerült akkumulátor, kiégett izzó), nem töröltük ki.

Megjegyzés: minden műszaki szakértőnk olyan célberendezéssel dolgozik, ami nem képes semmit „felülírni” az autó szoftverében

ESZTÉTIKAI ÁLLAPOT

Külső karosszéria elemek

Mit és hogyan vizsgáltunk a külső karosszéria elemek kapcsán:

Sárvédők, ajtók, tetők, küszöbök, lökhárítók átvizsgálása az autó jobb első sarkától az első lökhárító bal sarka felé elindulva, óramutató járásával ellentétesen, a tetővel bezárólag

Minden karosszériaelemen a fényezés állapotát, karcokat, horpadásokat, horzsolásokat ellenőriztük

A lökhárítók műanyag felületén lévő esztétikai sérülések javítása a tulajdonos döntése, további problémát önmagukban nem okoznak

Megjegyzés: a fém alkatrészek fényezésén „fémig áthatolt” esztétikai sérülések javítása a későbbi korrodálódás elkerülése érdekében javasolt. Egyszerű kavicsfelverődések javítása újrafényezés helyett festékboltban kapható ecsetelővel javasolt

Kárpitozás és belső burkolatok

Mit és hogyan vizsgáltunk a kárpitozás és belső burkolatok kapcsán:

Aprólékosan ellenőriztük az utastérben található üléskárpitokat, ajtókárpitokat, tető- és könyöklőkárpitokat, a műszerfal, az ajtók és a középkonzol nem kárpitos burkolatát

Ellenőriztük az ülésállítási mechanikákat, ülések részeit (fejtámla, háttámla, üléslap, oldaltámasz, deréktámasz, combtámasz), ajtóburkolatok, középkonzol és műszerfal rekeszeit, gombjait

Megvizsgáltuk a kormány, kesztyűtartó, visszapillantók, tetőfunkciók állapotát

Ellenőriztük a motortér és a csomagtartó burkolatait

Csomagtartó esetében külön teszteltük a rekeszeket, fedeleket (nyithatók-e, zárhatók-e)

Motorburkolat esetén különös figyelmet fordítottunk az esetleges korábbi rágcsálókárok nyomaira

Felnik

Mit és hogyan vizsgáltunk a felnik kapcsán:

Az átvizsgálás során aprólékosan ellenőriztük az autó felnijeinek szerkezeti és felületi állapotát

Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az esetleges sérülések pusztán esztétikai jellegűek, vagy deformálódás is tapasztalható-e az alkatrészeken

A felni apróbb felületi sérülései minden használt autó „kötelező elemei”, ám a sérülések száma és mérete alapján műszaki szakértőink egyértelműen behatárolják, hogy az adott alkatrész átlag alatti, átlagos, átlag feletti, vagy kiemelkedő állapotú

TARTOZÉKOK ÉS EXTRÁK

Kötelező tartozékok

Mit és hogyan vizsgáltunk a kötelező tartozékok kapcsán:

Az állapotfelmérés során tételesen ellenőriztük a kötelező tartozékok listáját, hiszen ezek pótlása néhány esetben még a vételárhoz mérten is jelentős összeg lehet

Ilyenek a pótkerék, a javítókészlet (kompresszor, javítóanyag), gyári kulcsok, kulcsnélküli / nyomógombos indítókulcsnál a szervizkulcs megléte, elakadásjelző és egészségügyi doboz

Minden tartozék kapcsán ellenőriztük azok állapotát is a meglétük mellett (kulcsfunkciók működnek-e, stb.)

Itt ellenőriztük továbbá a kezelési útmutató és a szervizkönyv meglétét, az autó okmányainak meglétét, és az autón található azonosító plakettek meglétét is.

Extra tartozékok

Mit és hogyan vizsgáltunk az extra tartozékok kapcsán:

Ellenőriztünk minden olyan érdemi extra tartozékot, melyek utólagos beszerzése jelentős összeg lenne, és ezért az új tulajdonos meglétükkel spórolhat az üzemeltetés során (pl. extra téli / nyári gumiszett, tetőcsomagtartó, vonóhorog, tetőbox, stb.)

Megvizsgáltuk az autó olyan extra tulajdonságai, melyek a fenntartási költségekben belátható időn belül spórolást eredményezhetnek, mint például az új akkumulátor, a számlával igazolt cserélt alkatrész, vagy a friss műszaki

Ellenőriztük az autóhoz listázott extra tartozékok meglétét és – ellenőrizhetőség esetén – azok állapotát

Különleges extrák

Mit és hogyan vizsgáltunk a különleges extrák kapcsán:

Megvizsgáltuk, hogy az autó rendelkezik-e a majdani tovább értékesítést segítő különleges extrákkal, melyekkel a hasonló korú és kategóriájú autók nem rendelkeznek

A „különleges extrafelszereltség” minden árkategóriában és korkategóriában mást és mást jelent: egy idősebb, alsókategóriás autó esetében a hátsó elektromos ablakemelő is lehet különleges extra, ha a piacon lévő hasonló autók esetében ritkaságnak számít

Műszaki szakértőink kiterjedt autópiaci tapasztalattal rendelkeznek, és nagy pontossággal képesek megbecsülni, hogy az adott autó esetében mi számít lényeges extrának

Ezzel együtt a mai modern autók elektronikai és szoftveres extralistája rendkívül kiterjedt, és teljeskörű szaktanácsadást az extrák esetében jelen állapotfelmérés keretében nem biztosítunk