13 százalékkal nőtt a használtautó-piac forgalma az első öt hónapban

Továbbra is az idősebb, olcsóbb autók iránt élénk a kereslet

Május végéig a DataHouse előzetes adatai szerint mintegy 368 600 személygépkocsi cserélt gazdát, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A havi adásvételek átlagos mennyisége immár második hónapja alakul korábban sosem látott szinten, 79 ezer körül.

„A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző években elmaradt autóbeszerzéseitmagyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Erre utal az is, hogy a forgalom most a korábbiaknál idősebb és olcsóbb járművek felé tolódott el. Egyrészt most a tervezettnél tovább megtartott autók kerülnek nagyobb számban a piacra, másrészt egyelőre a vásárlók is óvatosabban költenek, inkább az olcsóbb szegmens iránt érdeklődnek. A gazdát cserélő személyautók 61 százaléka legalább 15 éves, a minimum 20 évet elérő használt autók részaránya is 37 százalékot tesz ki.”

A márkákat tekintve viszonylag koncentrált a piac: hat márka autói biztosították a teljes forgalom felét. Az első helyen az Opel áll 10,9 százalékkal,a Volkswagen 10,2 százalékos részarányával stabilan tartja a második helyet. Évről évre csökken a Suzuki részesedése, de az éves forgalomból még mindig 8,2 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik helyen áll 7,9 százalékkal. A BMW az ötödik 6,1 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen az utóbbi hónapokban már a Skoda áll 5,6 százalékos részaránnyal (tavalyhoz képest a Mercedest, a Toyotát és a Renault-t is megelőzve).

Miközben a belföldi használtautó-piac forgalma 13 százalék feletti mértékben 368 600-ra bővült, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 45 300 darab volt, ami 2,6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 44 100-as értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma már 51 605 volt, ami 9,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 47 916-os mennyiséget.

Háttér-információ:

A 2017 májusában indult JóAutók.hu Magyarország első ellenőrzött használtautó piactere. Az oldal célja, hogy a tisztességesen működő kereskedők kínálatát összekapcsolja azokkal a biztonságorientált vásárlókkal, akik szeretnék elkerülni a használtautó-vásárlás során felmerülő buktatókat.

A JóAutók.hu kínálatában szereplő valamennyi autó dokumentumai ellenőrzésen esnek át, emellett az oldalon azok a hirdetések kapnak kiemelt pozíciót, melyekhez megfelelő mennyiségű dokumentáció áll rendelkezésre. Az oldalon minden kereskedő csak előszűrést követően jelenhet meg, amely a céges és szakmai háttér mellett az autóállomány minőségére, valamint a vásárlói visszajelzésekre is kiterjed.

Ajánlott cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.