Tavaly több mint 132 ezer használt személyautó áramlott be az országba 

Sajtóközlemény 

Budapest, 2022. január 5. 

Az eladott új autók száma ugyanakkor nem érte el a 122 ezret sem 

2021-ben a DataHouse adatai szerint 132 205 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A behozatal különösen a második félévben volt aktív: 2020 második feléhez képest több mint hat százalékkal nagyobb mennyiségű használt autót hoztak be. Ez a felívelés egyértelműen összefüggésben áll a globális chiphiány miatt ugyanebben az időszakban visszaeső újautó-eladásokkal. 

Az autógyártásban egyre súlyosabb mértéket öltő félvezetőhiány az újautó-piac teljes második félévére rányomta bélyegét. A hazai eladások az év közepe óta szinte folyamatos esésben vannak: júniusban még közel 11 400 új személyautót regisztráltak, decemberben pedig már alig több mint 8 700-at. Ez utóbbi, az egész éves időszak mélypontját mutató adat tavaly decemberhez képest 31 százalékot meghaladó visszaesést jelent. 

Az ellátási zavarok miatt az újautó-kereskedők a második félévben már képtelenek voltak kielégíteni az időközben megerősödő keresletet, melynek egy része így kényszerűen a használtautó-piacon jelent meg– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ennek eredményeképpen 2021 második félévében Magyarországon 21,5 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba, mint újat.” 

A behozott használt autók között a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 11 százalékos részesedéssel, a második helyen az Opel található 10 százalékkal, a Ford pedig a harmadik helyre futott be 9 százalékkal. A sorban következő Toyota idén már csaknem elérte a 7 százalékos részarányt. Az ötödik helyre 2021-ben a Hyundai küzdötte fel magát, egy év alatt a nyolcadik pozícióból előzve az Audit, a BMW-t és Mercedest is, ami jól mutatja a presztízsmárkák fokozatos visszaszorulását a használtautó-import összetételében. 

2022-es várakozások 

Az elemzők túlnyomó többsége rövid távon borús várakozásokat fogalmaz meg az újautó-piac idei forgalmának alakulásáról. Szinte biztosra tehető, hogy a chiphiány az év közepéig kitart, de jó eséllyel az egész évre rányomja majd bélyegét. Ebben a helyzetben a használtautó-import aktivitása 2022 egészében magas szintre állhat be. A JóAutók.hu várakozása szerint – amennyiben az időszak során nem születnek újabb, a környezetet terhelő öreg és korszerűtlen autók behozatalát gátló intézkedések, amire most kicsi az esély – a használtautó-import éves volumene átlépheti akár a 140 ezres szintet is. Mindez annak ellenére történhet, hogy a tartósan magas használtautó-kereslet, valamint a kedvezőtlen forintárfolyam együttesen további kétszámjegyű átlagos áremelkedést okozhat ebben a szegmensben. 

Ajánlott cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.